A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tippek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tippek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 26., vasárnap

Időszerű dolgok 02

Sok nap telt már el eső nélkül, legalábbis felénk nem esett. Valószínűleg, hogy száraz nyárra lehet számítani.
A korábban elvetett gyökérzöldségek még nem igyekeznek kelni, egyedül a borsó növekszik.
A szárazság ellenére felénk nem volt túlságosan meleg, főleg az éjszakai és reggeli órákban. A palánták fejlődése is kevésbé intenzív ezen az új helyen, de az éjszakai lehülés nem nagyon viselte meg őket, így legalább nem nyurgultak fel. Egy pár paprika fázott meg, és pusztult el, de ez nem vészes veszteség.





Paradicsom esetében most nem lesz áprilisi, korai kiültetés, de nem is elsődleges célom a koraiság. Május közepére majd biztonságosan ki lehet őket ültetni.


Korábban írtam az áprilisi, korai paradicsom palántázásról, és lehet, hogy többen ki is ültettek. Fagyveszély nem várható, így sikerülhet nyerniük kb. két hetet. De ehhez fejlett palánták kellenek, amikhez februárban kell vetni.


A talaj melegedésével lehet vetni a cukkiniket, korai uborkát, csemegekukoricát, céklát. Még folyamatosan lehet retket, levél és jégsalátát is vetni.
A kora tavaszi bokor- és faültetéseket ne felejtsük el locsolni.
Az erkélyekre is ki lehet lassan helyezni a gyógy- és fűszernövényeket, paradicsomokat. Paprikákkal még várni kellene.

Fűvágáskor a levágott fűvel lehet a talaj felszínét takarni, ha van rá módunk, ilyenkor érdemes a csalán friss hajtásait begyűjteni egyrészt gyógyteának, másrészt megszárítani későbbi ázalékok (permet, tápoldat) készítésére.

2014. január 16., csütörtök

Új kert lépésről-lépésre 01

Új év - új kert


Általában az ember egy reggel nem arra ébred, hogy márpedig én egy kertet csinálok. Bár lehetnek kivételek. Ez legtöbbünknél régebb óta motoszkáló gondolat. Sokszor visszanyúlik a kezdete a gyermekkorban, amikor szülők, nagyszülők kertjében teltek a boldog gyermekévek. Aztán később egyre jobban formálódtak az elképzelések: Akkora kertem, lesz, hogy a saját szomszédom is én leszek. Mindent meg fogok termelni, amire szükségünk van. 

Aztán a vágyak és a realitások küzdelme folytán kialakul egy valami, ami még most csak egy darabka föld, lehet hogy nincs rajta semmi, de az érzés elmondhatatlan: A MI KERTÜNK!

Lázasan kergetőznek a gondolatok, hogy hol, milyen zöldségek fognak termeni, milyen bokrok, fák ontják az ízletes gyümölcsöket, milyen virágok fognak pompázni. A gondolatból lassan valóság lesz. De hogyan?

Néhány gondolat a kezdéshez:

1. Ismerjük meg a kertünket (fekvés, talaj, szélviszonyok, fény-árnyék)

Fontos a kert fekvése. Tudnunk kell a fő irányokat, hogy merről kel a nap, és merre van észak, ahonnan hidegebb várható. A sorokatm főleg magasabb növényeknél legjobb É-D irányban telepíteni, mert ebben az esetben a nap körbejárja. Merről szokott fújni legtöbbször a szél. Abban az irányba valami szélfogó bokrot kell ültetni, mert gyakorta megdönti a kényesebb, gyengébb szárú növényeket.
nagyon nem mindegy milyen a talajunk. Na, nem mindenféle tudományos értékekre gondolok, hanem arra, miből van. A homokot könnyű művelni, hamar melegszik, de kevésbé tartalmaz tápanyagot, nem tartja a nedvességet és sokat kell öntözni. Az agyagos föld pont az ellentéte. Nehéz művelni, hideg, tömörödik, a legkisebb víztől sáros, ha kiszárad, mint a beton.


2. Mérjük fel a lehetőségeinket. ( víz, eszközök, tárolás, egészség, szabadidő, anyagiak)

A munkákat alapvetően meghatározzák a lehetőségeink. Mennyi időnk van kerti munkára. Napi, heti ráfordítható idő.Általában itt az is meghatározó, hogy ott lakunk, ahol a kert van, vagy a település más helyén, esetleg még utazni is kell. Senki nem szeret kényszerből dolgozni. Ennek megfelelően határozzuk meg a kert méretét. Ha a terület nagyobb, mint amire időnk van, akkor nem kell az egészet megművelni. 
Aztán meghatározó a korunk, egészségünk is. Idősebb korban, hiába tagadja valaki, nem úgy tud dolgozni, mint fiatalon.

Az sem mindegy, hogy mivel tudunk locsolni. Van, és ha van, milyen a kút? Vagy vizet kell gyüjteni? Nem mindegy. Ez a vízigényes növények termesztését is korlátozhatja. Aztán a terméssel mit kezdjünk. Egy hét után az összes rokon, szomszéd menekülni fog, ha salátával a kézben meglát közeledni. Hogyan tudunk tárolni? 

Itt írtam arról, hogy kb. mennyi terület elég egy 4 fős  családnak. És van itt terv is. (ebben elég részletesen írok a vetésforgóról is)


40 nm, nem is kicsi.



3. Gondoljuk át az igényeinket (Mit akarunk termelni, mire van szükségünk.)

Ha ezeket átgondoltuk, akkor már valami körvonalazódik. Nem kell felsorolni és termeszteni minden hallomásból ismert növényt. Bár nagyrészünk átesik ezen, mert az ember, így a kertész kíváncsi. Aztán egy idő után kialakulnak a bevált fajták.



4. Egyeztessük az elképzeléseket a realitásokkal.

Most már tudjuk mit akarunk, és tudjuk, hogy mik a lehetőségeink, ha csak nagyjából egyeznek, az már jó eredmény. Így valószínű, hogy nem fogjuk hamar feladni.

5. Tervezzünk.

Papír, ceruza elő, rajzoljunk, számoljunk, írjunk fajtákat, mennyiséget! Fontos, hogy legyen valami elképzelésünk.


A régi kert rajza. Ez sem volt több 100 nm-nél

Várom a kérdéseket, ki, miről szertne olvasni. A régebbi bejegyzésekben sok mindenről írtam, de tudom, sokan nem szeretnek keresgélni. Így, közösen el tudjuk indítani az évet.

Mindenkinek jó kertészkedést kívánok.

2013. április 7., vasárnap

Növényszaporítás saját magról.

El lehet-e vetni a boltban vásárolt zöldség magját?

Fórumokon gyakori kérdésként merül fel, hogy a boltban, piacon vásárolt paprika, paradicsom, vagy egyéb ízletes, tetszetős termés magját el lehet-e vetni. Mint minden magot, ezeket is el lehet vetni természetesen. Aztán jön a csalódás, hogy sokszor az elvetett magból kikelt növényeken lévő termés sem ízben, sem kinézetben nem hasonlít arra, amit szerettünk volna. Nézzük, mi ennek az oka.
A boltokban, piacokon vásárolt termések eleve nem biológiai, hanem fogyasztási érettségben vannak. Így ezek magja nem használható vetésre, mert nincs beérve, az eltárolhatóság miatt éretlenül szedik le. A paradicsomok esetében még esetleg lehet próbálkozni, de a paprikák nagy része biológiai érettségben piros színűek.

A vetőmagtermelés során igyekeznek új tulajdonságú fajták előállításával a fogyasztói igények legteljesebb körű kielégítésére törekedni. Az így kikísérletezett növények keresztezéssel vannak előállítva, így hibridek, amik az anya és apa növény megfelelő tulajdonságát hordozzák.

Hibridek magját nem lehet tovább szaporítani. Kikel, de nem fajta azonos. A termés nem lesz azonos az előző évben szedett terméssel. A vetőmag csomagoláson a jelzésük F1. Ezek magjának meghagyása és elvetése után kikelő növény nagy valószínűséggel vagy az anya, vagy az apa növényre üt vissza.

A piacon, boltban vásárolt termések esetében legtöbbször a fajta nevét sem lehet tudni. Ha lehet tudni, akkor már a neten hamar utána lehet járni, hogy ez hibrid, vagy konstans fajta-e.
Elsősorban piacokon, kistermelőktől vásárolt termések lehetnek konstans, tájfajták, de ekkor is meg kell kérdezni a nevét. Még így is lehet meglepetés, mint ahogyan én jártam Erdélyben egy szép paradicsomnál. megkérdezve, hogy milyen fajta, azt a választ kaptam, hogy holland hibrid fajtát termesztenek J
  
A konstansok azok nem hibridek. Neten az angol nyelvterületen  heirloom néven lehet megtalálni. Ezeket nálunk régi, tájfajtáknak nevezik, vagy azok szelektációjával előállított, államilag elismert fajtaként hozzák forgalomba. Pl: cecei, hatvani, kecskeszarv, elefántormány, kecskeméti fehér, bogyiszlói, bikaszarv stb. De ez más növényekre is vonatkozik: paradicsom, retek, répa stb....
Ezekből fogott magok fajtaazonos termést hoznak, keresztbeporzás is ritka. Nálam eltérő fajták vannak egymás mellett, de nincs  keresztezés, hacsak nem a következő generációban. Akkor történhet "elfajzás", ha virágzási időpontban többfajta növény virágzik közel egymáshoz, egy időpontban.
Viszont a  paradicsom önbeporzó növény, és az idegen beporzás veszélye nálunk néhány ezreléktől 1%-ig terjedhet, a vonatkozó szabvány 4 m-es fajtaválasztó utakat ír elő. Az izolációs távolságot illetően eltérőek a vélemények. A paprikánál nagyobb a keresztbeporzás veszélye.
Néhány paprika fajta:

Ahol F1 jelölés van, az hibrid!

Fehér:
Fehérözön Synthetic
Suptol
Tizenegyes
Táltos Synthetic
Hosszú Táltos
Albaregia
T–52
Hó F1
C 1–39 F1
HRF F1
Syn Cecei
Rezisztens Keszthelyi
B–420 F1 (bolcky)
B–56 (blocky)
Blondy F1 (blocky)
Savó F1
Hungarian Wonder (bl)
Karmen
Javított Bogyiszlói

Paradicsom alakú pritaminok:
Paradicsom-alakú zöld Szentesi
Paradicsom-alakú zöld Pallagi
Greygo
Pritavit F1

Zöldpaprikák:
Novator F1
Novares F1
Radipus F1
Rapires F1
Kovácsházi
Keceli I F1
Hatvani
Szentesi kosszarvú
Duna F1
Elefánt-ormány

Édesalma, Alma,

Néhány hazai paprika fajta részletes ismertetőjét innen lehet letölteni.

A termesztéssel együtt ismertetve a hazai fajták innen tölthetők le:

Csak példának néhány fajta ismertetője a letöltésekből:
Tizenegyes (Államilag minősített fajta, 1986)
Származása: ÉT 399-es (feltehetően mutáns) törzsből szelekcióval állították elő. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Budatétényi Osztálya.Morfológiai jellemzése: alacsony, determinált növekedésű. Levelei sötétzöld színűek, a többi fehér bogyójú fajtától jól elkülöníthető. Virágai csokrosan fejlőd­nek. Bogyói megnyúlt kúp alakúak, fehér színűek, nem csípősek, csüngő állásúak. Bogyói közt előfordulhat horpadt, kismértékben csőrösödésre hajlamos. TMV-rezisztens, takácsatka-toleráns fajta. Gazdasági értéke: jó termőképességű, rövid tenyészidejű fajtajelölt. Dohány­mozaik vírussal szemben rezisztens.Termesztési javaslat: kizárólag haj tatásra, elsősorban fólia alatti termesztésre javasolható. Vízigényes, folyamatos és egyenletes tápanyagellátást igényel.
Fehérözön (Államilag minősített fajta, 1981) Származása: Keyston R. G. Csokros felálló II., 11 C/D törzsekből keresztezéssel előállított fajta. Fajfenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Kecskemét, Kutató Állomás Újmajor, Budatétényi Osztálya.Morfológiai jellemzése: alacsony (25-30 cm), determinált növekedésű. A rövid elágazások virág-, illetve terméscsokorban végződnek. Szára szilárd, rövid internó­diumokkal. Levele világoszöld színű, széles csüngő állású. Virágai fehérek, csokrosan felállóak. Bogyói szabályosan nyújtott kúp alakúak, 10-12 cm hosszúak, vállátmérőjük 6-7 cm, húsvastagságuk 5-6 mm. Bogyóátlagtömege 55-60 g. Színe sárgásfehér. Csípősségtől mentes. (30. ábra).Gazdasági értéke: jelentősen megelőzi a köztermesztésben levő tölteni való paprikák terméseredményeit. Igen bőtermőfajta. Bogyói darabosak, jó minőségű­ek. Determinált növekedése ellenére gyorsan regenerálódik, így termésképzése viszonylag folyamatos. Konstansfajta.Termesztési javaslat: igen értékes hajtatási és szabadföldi fajta. Termesztése biztonságos fényszegény időszakokban is. Őszi és téli hajtatásra egyaránt alkal­mas. TMV-rezisztens, takácsatka-toleráns.
D. Cecei SH (Államilag minősített fajta, 1978)
 Származása: a Keyston resistant giant és a Javított Cecei fajtákból back cross módszerrel, valamint TMV-re rezisztens egyedek szelekciójával állították elő. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Újmajori Állomása, Budatété­nyi Osztály.Morfológiai jellemzése: a növény középmagas, ágas bokor. Szára szilárd, az internódiumok hosszúak. Folytonos növekedésű bokor. A levelek tojásdadok, hegyesek, középnagyok, színük középzöld. Termése 10 cm hosszú, vállátmérője 6 cm. Felülete sima, húsa vastag, színe fehér, csüngő állású, íze édes.Gazdasági értéke: az egyik legkedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező fehér húsú, jó alkalmazkodóképességű, nagy terméshozamú, gazdaságosan termeszthető fajta. Dinamikus éréslefolyású. Jó minőségű, darabos bogyókat terem. A bogyó alakja, íze mind a friss fogyasztás, mind a konzervipar igényeit kielégíti. Betegségek­kel, különösen a vírusfertőzésekkel (TMV) szemben ellenálló.Termesztési javaslat: szabadföldi termesztésre alkalmas. Termesztési igénye a Cecei típusú fajtáéval azonos.
 Szintetikus Cecei SH (Államilag minősített fajta, 1980)
 Származása: Keyston R. G., Javított Cecei, Soroksári, Csokros csüngő, Antibois, Góliát hibridek Cecei típusú törzséből diallél keresztezéssel előállított szintetikusfajta. Fajtafenntartó a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Újmajori Állomás, Bu­datétényi Osztály.Morfológiai jellemzése: a növény középmagas, ágas bokor. Szára szilárd, az internódiumok hosszúak. Folytonos növekedésű. Levelei tojásdadok, hegyesek, középnagyok. Színük középzöld. Termése 10-12 cm hosszú, vállátmérője 5,5-5,6 cm, nyitott vagy széles kúp alakú. Átlagtömege 50-60 g. Színe fehér, felülete enyhén bordás, csüngő állású, csípősségtől mentes (25. ábra).
Gazdasági értéke: a Cecei fajtasor legújabb tagja. Dinamikus éréslefolyású, középkorai érésű fajta. Állománya kiegyenlített. Jó minőségű osztályos bogyókat terem. A bogyó alakja, íze, minősége - a Cecei fajtával azonosan - friss fogyasztás­ra, de konzervipari felhasználásra is alkalmas. Mint szintetikusfajta első a fajtavá­lasztékunkban Termesztési javaslat: a különböző termesztési viszonyokhoz jól alkalmazkodó fajta. Hajtatásban nagy terméshozama, szabadföldön pedig jó alkalmazkodó ké­pessége teszi értékessé. Termesztése biztonságos. Dohánymozaik vírussal szemben rezisztens, az uborkamozaik vírussal szemben toleráns. 
 Én salátát, vörös, lila, póréhagymát, petrezselymet, céklát, kerekrépát régóta saját magról nevelek. Sőt egyes paprika, paradicsom és cukkini fajtákat is.

Példaként:

A Kapia tipusú paprikák alapfaja a nálunk, a magyar Kocsolai nevű fajta.
Ez nem hibrid. A piacon, boltban vásárolt paprika magját meghagyva az a baj, hogy sosem tudhatod, hogy pontosan milyen nevű fajtából való. A Kapia tipusú paprikák között is van sok hibrid, melyek  a második nemzedéknél, már valószínű, nem lesznek fajtaazonosak.
Kikelni ki fog, virágot is fog hozni, de a termés nem biztos, hogy az elvárt lesz.
A boltban kapott magok zacskóján fel kell tüntetni, ha valami hibrid. Ezt a fajtanév melletti F1 jelzés mutatja.
A ZKI Kurtovszkaja Kapia nevű magja nem hibrid, ebből fogható mag. A kaliforniai tipusok nagyrészt hibridek.

Saját termésből való magszedésre nem a tévesen hitt, megmaradt utolsó termést, hanem pont a legelső termés, a legszebbet kell meghagyni, teljes beérésig.
Vásárolt magnál a kísérlet pont egy évig tart. Ugyanis elvetéstől a termés beéréséig lehet megtudni, milyet terem. Mint feljebb említettem, ez nem így van, ha pontosan lehet tudni, mi a fajta neve. Ekkor megtudható róla minden.
Ismeretlen fajú, kísérletképpen cserépben nevelt palántánál, kiültetés után, a meghozott termés megmutatja, hogy milyet terem. Ennek megfelelően el lehet dönteni, hogy a következő évben elvetjük-e vagy sem.

Különböző régifajta zöldségfélék magjait cserélgetve, idősebb emberektől kunyizva lehet beszerezni.
Ha valaki nem hivatásszerűen, megélhetésből, a minősített termék eladására termel, nem kell vérkomolyan venni a mag bio voltát. Ha valami megtetszik, nyugodtan meg kell venni a bolti magot. 20 szem paradicsom mag, ami nem biotermelésből származik, nem fog megmérgezni.
Aztán ami megtetszett, és nem F1 hibrid, annak meg lehet szedni a saját magját.
Beszerzési forrás lehet még külföldi, webes magrendelés, szép katalógusok vannak, már csak a fajták miatt is érdemes nézegetni. Itt sokszor be lehet azonosítani nálunk kevésbé elterjedt fajtákat is.
Néhány paprikafajta vetőzacskó képe:









Remélem a leírtak nyújtanak segítséget ebben a kérdésben. Tehát a legfontosabb: beazonosítani a termés fajtáját. Ha ismeretlen fajtával találkozunk lehet akkor is kísérletezni, de az eredmény nem garantált. Ekkor sem kell sehol hibát keresni, csak egyszerűen hibrid volt a növény.

A különlegesebb fajtáink magját továbbra is érdemes üzletben megvenni. Mint korábban is írtam, a magok elállnak több évig, így a költség már nem is olyan magas, és teljesen felesleges egy évben egy teljes zacskó magot elvetni.

Csíraképesség ideje:
Már jó néhány év óta a vetőmagok csomagolásán a faj és a fajtanév mellett nem a csíraképesség megőrzésének idejét, hanem a fémzárolás érvényességét kell feltüntetni. rajta van a csomagoláson a fémzárolás ideje, a fémzár, vagy a vetőmag tétel száma, illetve annak érvényességi ideje is, ami két év. Tehát "lejárt" magokat is el lehet vetni, csak ismerni kell a csíraképesség idejét.
 A felbontott tasakokat lehetőleg légmentesen lezárt fémdobozban, vagy befőttes üvegben,  csekély minőségromlással eltarthatók a csíraképesség megőrzésének idejéig.
A zöldség vetőmagok csíraképessége
1 év
Fekete gyökér
Metélőhagyma
Pasztinák
Rebarbara

2-3 év
Csemegekukorica Petrezselyem
Póréhagyma
Spárga

3-4 év
Bab
Cékla
Csillagtök (patisszon)
Paprika
Sárgarépa
Sóska
Új-zélandi spenót
Vöröshagyma
Zeller

4-6 év
Fejes saláta
Káposztafélék
Paradicsom Retek
Spenót
Sütőtök
Tojásgyümölcs
Zöldborsó

6 év
Görögdinnye

6-8 év
Spárgatök

8 év
Uborka

8-10 év
Sárgadinnye


Sok sikert! No, meg még mindig várjuk a Tavaszt!

2013. március 10., vasárnap

Tavaszi merengés a kertművelés ürügyén



  
Ahogyan egyre több a napsütés és egyre hangosabb a madarak éneke odakint, úgy dolgozna egyre többet a kertész a szabadban. Csábít a napsütés, de reggelente még gyakran fagyok vannak. Bár most csak az eső esik

Vannak olyan munkák a kertben, amiket ilyenkor is lehet végezni. Lehet a fákat metszeni, összeszedni a télre kint maradt gazokat, talajtakarókat. Esetleg elgereblyézni az ágyások felszínét, hogy amint az idő engedi lehessen vetni.


Sokan ilyenkor türelmetlenül elkezdik a veteményezést, mondván, hogy a zöldség, retek, saláta hidegtűrő. Az lehet, de a csírázáshoz ezeknek is kell megfelelő hőmérséklet, és nem nagyon szeretik az éjszakai fagyokat. Várni kell, míg kissé felmelegszik a talaj is. Ellenkező esetben a magok elfekszenek és, ha sok nedvesség van, akár el is rothadnak, mire kikelnének. Erre mondják, hogy a zöldség „kotlósodik”, befullad.

A zöldborsót azt lehet kezdeni, mert annak először a talaj nedvességét magába kell szívnia, meg kell duzzadni. Na a többi magnak is, de a borsó mennyivel nagyobb!

Tehát türelem. A földművelők sok-sok évszázad tapasztalatával generációkon keresztül megőrizték egymás tudását. Tudták mit, mikor vessenek, tudták, hogy mi mehet egymás mellé, és mi az, ami gátolja a másik növény fejlődését. Egymásnak adták át a tudást a nemzedékek.

Mai korunkra ez is megváltozott, generációk estek ki a megváltozott életkörülmények miatt, a földművelés egyre kisebb mértékben jelent megélhetést. Én voltam olyan szerencsés, hogy gyermekként még nagyszüleim mellett szívhattam magamba az ők tudását, lehettem el módszereiket, fogásaikat. Némely szerszámom még a nagyapámé, apámé volt. Nagyapám érdekes módon a kertjében mindig mezítláb dolgozott legtöbbször. Azt mondja így érzi a földet. A melegét, hűvösségét, nedvességét, porát. Itt a lényeg. Érezni kell a körülöttünk lévő természetet. Nem benne, hanem vele kell élnünk.

Sokan talán éppen ettől a vágytól vezérelve vonzódnak a kertműveléshez. Érzik, hogy a napi élet rohanásában, a mindenkori taposómalomból időnként ki kell törni. Le kell állni és valami teljesen mást kell csinálni. Így fordulnak vissza a természethez. Vannak akik túráznak a szabadban, vannak akik valamit alkotni akarnak. És vannak, akik mindkettőt. Ők kertet gondoznak. Nem baj, ha nem csinálták, nem baj, ha nem ismerik a fogásokat. A kapa, az ásó majd egyszer csak belesimul a kézbe, és a sokadik magból termés lesz. Akkor pedig jó érzéssel leül, és büszkén nézi a teremtményét.


A legtöbben idegenkednek, félnek a kémiai szerek használatától, hiszen mindenhol azt hallják, hogy ma már nem lehet mérgek nélkül termeszteni semmit. De lehet. Magunk és gyermekeink számára meg tudjuk termelni a zöldségeket, gyümölcsöket, amiknek nem az anyagi értéke a jelentős, hanem az érzés, hogy ezt mi termeltük, a saját földünkben, kezünk munkájával, mérgek nélkül.

Nekik (is) szól ez a blog. Segítség, kapaszkodó, ha elbizonytalanodnak.

A kertészkedés állandó kísérletezés, hiszen a régiek is így jöttek rá összefüggésekre, így találtak új fajtákat. Némi sikertelenség előfordulásakor sem kell elcsüggedni. Majd legközelebb sikerül.

Sok sikert és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek.


2011. május 8., vasárnap

Májusi eső aranyat ér.

Május az első igazi kertezős hónap 


Felénk közel egy hónapja nem volt számottevő eső, így a mostani eső nagyon jókor jött. A fejlődő növényeket öntöztem, de semmilyen öntözés nem ér fel egy rendes esővel. Ilyenkor szinte ugrás szerű fejlődésnek indulnak a növények.



Áprilisban felhívtam a figyelmét mindenkinek, hogy 25-e után már ne palántázzon ki paradicsomot, paprikát, uborkát meg el se kezdjen. Nos be is köszöntött a lehűlés, és mint minden, ez is korábban jött két héttel ebben az évben.


Komoly fagyok felénk nem voltak, így csak 3 tő paradicsomot ért kisebb  fagyhatás, de mivel ezek is már be voltak gyökeresedve, remélhetően kiheverik.

A paprikákkal és padlizsánokkal még várok egy hetet, azok minden lehűlésre érzékenyek, és nem is nagyon heverik ki a károsodást. Addig jó helyen vannak az üvegház polcain. A fagyosszenteket megelőzően ezeket kockázatos kiültetni, mert még lehet jelentős lehűlés.


Megjelentek a tetvek is, ellenük megfelelő védekezés a kenőszappanos permetezés. Egy napig áztatott, hígítatlan csalánlével a hatást fokozhatjuk. Szükség szerint másnap ismételjük meg a kezelést, két alkalom általában megfelelő szokott lenni. Főleg szilva és meggyfáknál van szükség, de a rózsák is hajlamosak tetvesedésre. 

Tetvek rózsán, egy szappanos permetezés elintézi őket.


De dolgoznak a segítőink is.

A meggyeket bordóilével permetezzük monília ellen, egrest pedig mészkénlével lisztharmat ellen.
Májusban vethetünk céklát, a ki nem kelt sárgarépát és petrezselymet is pótolhatjuk, még lesz használható termés belőle. A babbal várjunk egy kicsit melegebbet. Uborkát, cukkinit, csemegekukoricát is vethetünk.
Szamócát érdemes tejsavóval és fokhagyma lével megpermetezni a gombabetegségek ellen.


Májusban még jelentős palántázás van előttünk, de magvetéssel is sok növény vár szaporításra. Ez a hónap még a szaporítási időszakba tartozik. Ugyanakkor ebben az időszakban a leglátványosabb a növekedés, a fejlődés. De sok minden még most virágzik. A retkeket és zöldhagymát már esszük. Ne feledjük a retkek talaját állandóan nedvesen tartani, mert ez gyéríti a földibolhák kártételét. A Rajnai törpe borsó már virágzik.


Így a munkán kívül van miben gyönyörködni is.

2011. február 23., szerda

Vissza az alapokhoz 4. Permetezés a biokertben 2.

Használjunk  növényi és természetes anyagokat a gombák elleni permetezéskor.

Talán még korai permetezésről beszélni, de a tél végi metszés elvégzése után lassan a gyümölcsfák és bokrok téli lemosása is elkövetkezik.
Ámbár most a legfontosabb a holnap reggeli időjárás lesése, ugyanis jön Mátyás. Aztán minden attól függ, hogy mit talál. Jeget, vagy vizet. mert, ha nem talál legalább egy kockára való jeget, akkor biztosan csinál.
A téli lemosásra elsősorban ez a két szer  használatos, ami kivételesen nem növényi eredetű, de használható biokertben is Bordóilé (Rézgálicból való készítését Szijj Feri jól leírja) valamint a mészkénlé. Lemosásra a növényolaj réz és kén tartalmú Vegasol készítmény is használható.

A teljes táblázat az előző résszel együtt letölthető innen:


Gombaölő szerek
Adjunk hozzá egy kis szappant és / vagy egy pohár tejet (nedvesítőszer), a folyadék kifújása előtt, hogy jobban taapadjon a levelekre!

Növény
Módszer
Hatások
torma
Armoracia Parasztbecsület
Permetezés
Tegyünk 150 g durvára őrölt friss tormát 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Gombaölő
gyümölcsfák gombabetegségei ellen.
snidling
Allium schoenoprasum
Permetezés
Tegyünk 150 g durvára aprított metélőhagymát 5 liter forrásban lévő vízben. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Gombaölő
alma varasodás, peronoszpóra uborka, ribizlirozsda.
metélőhagyma 2. módszer
Allium schoenoprasum
Permetezés
Áztassunk, 60 g metélőhagymát 1 liter vízben 24 órán keresztül, majd leszűrjük.
Gombaölő
alma varasodás, peronoszpóra uborka, ribizlirozsda.
zsurló
Equisetum hyemale
főzet
500 g zsurló 5 l vízben áztasunk, 3 órán át, majd forraljuk 30 percig. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre. Hígítsuk 30%, kivéve a betegség meglétekor amikor kifejezetten a tiszta főzetet fogják használni. Fújjuk egy héten kétszer, ha a betegség van, ha nincs havonta egyszer.
Gombaölő
gombás betegségek (gombák), rozsda, penész, rothadás. Ideális bab, paradicsom, burgonya, saláta számára.
Kovasav tartalma nagy
fokhagyma
Allium sativum
Permetezés
Tegyünk 150 g friss durvára vágott fokhagymát 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Gombaölő
Gombák, rozsda, vagy a penész ellen.
Fokhagyma 2. módszer
Allium sativum
maceráció
80 g fokhagyma, 5 l vízben áztatva 12 órán át. Szűrjük le, és adjunk hozzá 4 ml alkohol, fújjuk a  növényekre.
Gombaölő
Gombák, rozsda, vagy a penész ellen.
Fokhagyma 3. módszer
Allium sativum
kivonatát az olaj
100 g fokhagyma 20 ml olajban áztatva, 24 órán keresztül. Adjunk hozzá 1 liter vizet és 10 ml szappan. Szűrés 30 perc után. Fújjuk a  növényekre. Hígítsuk 20 szorosára alkalmazása előtt. Lehet kombinálni erőspaprika kivonattal.
Gombaölő
Gombák, rozsda, vagy a penész ellen.
Közönséges csalán
Urtica urens
Permetezés
Tegyünk 1kg felaprított növényt és áztassuk 9 liter vízben. Fedjük le a tartályt. 3 napi ázás után, szűrjük és fújjuk a  növényekre hetente.
Gombaölő
Gombák, rozsda, vagy a penész ellen.
Bordói lé
Ugyan nem növényi eredetű, de biokertben engedélyezett, régóta használt gombaölő szer. Általános gomba ellen 1-1,5 %-os, lemosásra2-3 %-os oldata.
baktériumos- és gombabetegségek ellen (peronoszpóra) 
Lisztharmat ellen NEM jó.
Mészkénlé (Tiosol)
Ugyan nem növényi eredetű, de biokertben engedélyezett, régóta használt gombaölő szer. Általános gomba ellen 1-1,5 %-os, lemosásra 2-3 %-os oldata.
baktériumos- és gombabetegségek ellen(Liszharmat) 




Növény
Módszer
Hatások
Közönséges csalán
Urtica urens
trágya
Tegyünk 1kg felaprított növényt és áztassuk 9 liter vizben. Fedjük le a tálat, és keverjük minden 2 napon.  15 nap múlva, amikor már több buborék nincs,szűrjük le. Hígítsuk fel 10szeresre vízzel, hogy elkerüljük a növényeket leégetését, öntözzük a  növényekre 10naponta és ültetéskor.
nitrogénben és vasban  gazdag. Ideális burgonya, káposzta, spenót, cukkini számára..  Fekete nadálytő hígtrágyával keverhető
Közönséges csalán 2. módszer
Urtica urens
trágya
Áztassunk 3-4 napig 75 g apróra vágott friss csalánt vagy 15 g szárított csalánt 1 liter vízzel. Ne tároljuk.
nitrogénben és vasban gazdag
Fekete nadálytő
symphitum officinale
symphitum officinale
trágya
Tegyünk 1kg felaprított növényt és áztassuk 10 liter vízben. Fedjük le a tálat, és keverjük minden 2 napon.  15 nap múlva, amikor már több buborék nincs,szűrjük le. Hígítsuk fel 10szeresre vízzel, hogy elkerüljük a növényeket leégetését, öntözzük a  növényekre 10naponta és ültetéskor.
Nyomelemekben és káliumban. gazdag és Ideális burgonya, paradicsom, zöldség, gyümölcs, bogyós gyümölcsök számára. Társulhat csalán trágyával
fekete nadálytő és csalán tea kombinációja
trágya
Tegyünk 500g csalánt és 1kg fekete nadálytő levelet és áztassuk 10 liter vízben. Fedjük le a tálat, és keverjük minden 2 napon.  15 nap múlva, amikor már több buborék nincs,szűrjük le. Hígítsuk fel 10szeresre vízzel, hogy elkerüljük a növényeket leégetését, öntözzük a  növényekre 10naponta és ültetéskor.
nitrogénben gazdag és a vas, nyomelemek és kálium. Ideális burgonya, paradicsom, zöldség, gyümölcs, bogyós gyümölcsök számára.




Növény
Módszer
Hatások
burgonya
(vagy rizs)
Solanum tuberosum
főzővíz
Szűrjük le a burgonya vagy a rizs főzővizét és permetezzük azt gyomokra. A víz gazdag keményítőben is.
gyomírtó

A legjobb megoldás:
Talajtakarás a zöldség növények sorában: szalma, len, csalán vagy akár levágott fű vagy szárított gyógynövények,  földre terítve, és frissítve 4 / 5 naponta.

gyomírtó




2011. február 21., hétfő

Vissza az alapokhoz 4. Permetezés a biokertben

Mi ellen mivel permetezzünk szelíd módon?

(Mi is az a bió?)


Valamikor régen, amikor először találkoztam a biotermesztéssel, akkor szinte mindenki számára a kukacos alma volt az első, ami eszébe jutott. Az akkori felfogás szerint minden bió volt, amit nem permeteztek. Lassan és szerencsére mára ez a felfogás lassan kezd megváltozni. Bár még ma is vannak elegen, akik a nem permetezett kertjük terméseire azt mondják, hogy ők biomódon termesztenek.
Nos ki kell ábrándítsam azon kezdő, ámde lelkes kezdő kertész társaimat, akik azt hiszik nem kell permetezni. Bizony a biokertész is permetezik. Sőt, többet, mint a "hagyományos" termelő.többet, mert nem használ felszívódó, hosszabb hatású kémiai szereket, hanem esetről esetre gyakran permeteznie, trágya leveznie, öntöznie kell. Sem szervetlen trágyát, sem kémiai szereket nem használ fel.
Ugyanakkor a biotermesztés nem azt jelenti, hogy nem permetezzük a növényeinket, hanem azt is, legalábbis számomra, hogy a természet egyensúlyára törekedve, a természet által felkínált lehetőségeket kihasználva, A természet törvényeit betartva, azt tisztelve, kárt nem okozva termesztjük meg a szükséges terményeinket.
ez egyben kissé filozófia is. Másrészt nem csak a kertészkedéssel megtermelt munka gyümölcse tölt el jóérzéssel, hanem az a tudat is, hogy egészséges termést teszek a családom elé és, ha csak a magam módján kicsiként is, de megóvom a Földet a vegyi hatásoktól.
A termesztés során felhasználjuk őseink tapasztalatait is. Én magam nem is szeretem a biokertészkedés kifejezést használni, nem is nevezem a saját kis kertemet sem biokertnek. Maga a biotermesztés is azt az eljárást jelenti, ahol az egyik legfontosabb tényező az ellenőrzés és minősítés.
Még maga a blog sem használja címében ezt a kifejezést, kockáztatva, hogy kevesebben találnak rá a keresőkben. A külföldi irodalomban az organikus kifejezést használják arra a termelési elvre, amit én is elfogadok. Magának a szónak az egyik jelentése: az élő szervezetek rendezettsége. Ez a lényege, hogy élő és rendezett. Egyensúlyban kell lenni mindennek, mert másként ez a rendezettség felborul, annak pedig kárát látja az ember és kárát a természet. Ez pedig senkinek sem jó.

Rovarkártevők elleni levek:

Ezért most nézzük át, mik azok a permetezési praktikák, amikkel felvehetjük a küzdelmet a terményeink számára káros kártevőkkel és kórokozókkal.
Amikor a mennyiségekről írok, akkor abból indulok ki, hogy nekem maximum egy vödörnyi anyagra van egyszerre szükségem. A súlyok sincsenek kőbe vésve. Nálam általában a kanálnyi és a  félmarék az alap mérőeszköz. Többet nincs értelme készíteni, mert nem használom el. akinek több, vagy kevesebb lére van szüksége, az változtathat, csak az arányokra kell ügyelni. Ez a táblázat természetesen csak egy összefoglaló. Minden egyes növényre nem terjed ki és minden kártevőre sem. Bátran kell kísérletezni a kertben. Ha nem sikerül, akkor legfeljebb lesz néhány kukacos almánk. 

Rovarok elleni védekezés levekkel
Adjunk hozzá egy kis szappant és / vagy egy pohár tejet (nedvesítőszer), a folyadék kifújása előtt, hogy jobban tapadjon a levelekre!


Növény
Módszer
Hatások
Fokhagyma
Allium sativum
Permetezés
Tegyünk 150 g durvára vágott friss fokhagymát 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűvös időben fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarölő szer - fungicid

hernyók, kukacok, atkák, csigák.
Fokhagyma 2. módszer
Allium sativum
maceráció
80 g fokhagyma kivonatát tartalmazza,   5 l vízbe 12 órán át áztatni. Szűrjük le, és adjunk hozzá 4 ml alkoholt.
Rovarölő szer - fungicid

hernyók, kukacok, atkák, csigák.
Fokhagyma 3. módszer
Allium sativum
olajos kivonat
100 g fokhagyma kivonatolásával 20 ml olajban, 24 órán keresztül áztatva. Adjunk hozzá 1 liter vizet és 10 ml szappan. Szűrjük le. Hígítsuk 20 szorosra alkalmazása előtt. Lehet kombinálni chili kivonatával.
Rovarölő szer - fungicid

hernyók, kukacok, atkák, csigák.
4. módszer fokhagymás hagymás
Allium sativum és Allium cepa
maceráció
80 fokhagyma kivonatát tartalmazza, hagyma: 500 g8 l víz 12 órán keresztül áztatva. Szűrés, majd fújjuk a  növényekre.
Rovarölő szer - fungicid

hernyók, kukacok, atkák, csigák.
Közönséges csalán
Urtica urens
Permetezés
tegyünk felaprított és áztatott csalánt kb 1kg- 9 liter vizbe. Fedjük le a tartályt. 3 nap után szűrjük, fújjuk a  növényekre minden héten.
Rovarölő szer - fungicid

levéltetvek sárgarépa legyek és  penész ellen,.
varádics
Tanacetum vulgare
Permetezés
tegyünk 150 g durvára őrölt friss varádicsot 5 liter forrásban lévő vízben. 10 perc után szűrés, hűtsük és fújjuk a    növényekre, ahogy van. Alkalmazzuk napi 3-szor 10 napos időközzel.
Rovarirtó

levéltetvek, hangyák, moly, káposztalepke, málnamoly és szár likasztó ellen .
Üröm (fehér)
Permetezés
150 g friss durvára őrölt ürmöt 5 liter forrásban lévő vízbe tegyünk. Szűrés után, hűtsük ki és fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.. Alkalmazzuk napi 3-szor 10 napos időközzel.
Rovarirtó

levéltetvek, hangyák, moly, káposztalepke, málnamoly ellen .
páfrány
trágya
felaprított és áztatott leveleket 1kg 10 liter vízbe tegyük. Fedjük le a tálat, és keverjük minden 2 nap.  8 nap után, kész a törzsoldat. Hígítsuk 10% vízzel
Rovarirtó

levéltetvek ellen.
bazsalikom
Ocimum basilicum
Permetezés
tegyünk 150 g friss bazsalikom durvára aprított 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után, hűtsük és fújjuk a    növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

levéltetvek és spárgalegyek ellen
macskamenta
Nepeta cataria
Permetezés
tegyünk 150 g durvára őrölt friss macskamentát 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. hűvös és spray növények, ahogy van.
Rovarirtó

bogarak
koriander
Coriandrum sativum
Permetezés
tegyünk 150 g durvára aprított friss koriandert 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után, hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

levéltetvek és atkák. ellen
bodza
Sambucus
Permetezés
tegyünk 150 g összetört bodza levelet, virágot 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

levéltetvek és lárváik, sárgarépa legyek, molyok, kukacok.
borostyán
Hedera helix
Permetezés
tegyünk 150 g friss durvára őrölt borostyán levelet 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. hűvös és fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

kukoricamoly
menta
Mentha
Permetezés
tegyünk 150 g durvára aprított friss mentát 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

burgonyabogár és a hangyák. ellen,
petrezselyem
Petroselinum crispum
Permetezés
tegyünk 150 g  levelet durvára vágva, 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

spárgalegyek.
muskátli
muskátli
Permetezés
tegyünk 150 g durvára őrölt friss levelet 5 liter forrásban lévő vízben. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

káposztalepke és a kukaca  kukoricamoly.
fehércirok
Sorghum halepense
Permetezés
tegyünk 150 g durvára aprított fűvet, levelet 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

szőlőmolyok.
zsálya
Salvia officinalis
Permetezés
Tegyünk 150 g durvára őrölt zsálya levelet, virágot 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

Káposztalepke és kukaca.
Citromfű
Artemisia abrotanum
Permetezés
tegyünk körülbelül 150 g citromfű levelet aprítva 5 liter forrásban lévő vízben. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

Káposztalepke és kukaca.
kakukkfű
Thymus vulgaris
Permetezés
150 g kakukkfű tegyünk az 5 l forrásban lévő vízben. Filter 30 perc után. hűvös és fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

Káposztalepke és kukaca.
paradicsom
Lycopersicon lycopersicum
Permetezés
tegyünk 150 g durvára zúzott levelet  5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

spárgalegyek káposztalegyek
üröm
üröm
Permetezés
tegyünk 150 g durvára zúzott levelet  5 liter forrásban lévő vízben. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Rovarirtó

legyek.
rebarbara
reuma rhabarbarum
Permetezés
tegyünk 150 g durvára aprított friss levelet a 3 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
TELJES ROVAR

rovarok ellen
eukaliptusz
eukaliptusz
Permetezés
tegyünk 150 g durvára őrölt eukaliptuszt  5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
TELJES ROVAR

rovarok ellen.
Erős paprika
Paprika növény
Permetezés
tegyünk 150 g durvára őrölt erős paprikaport 5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
TELJES rovarriasztó

riaszt minden rovart.
Erős paprika
maceráció


Áztassunk 250 ml erős paprikát 500 ml vizben 24 órán keresztül. Hígítsunk 15 ml-t a keverékből, 4 liter vízben alkalmazása előtt. Ne fújja palántára!
TELJES rovarriasztó

riaszt minden rovarot.
Szappanos víz

(kenőszappan, káliszappan)
hígítás
Hígítsuk 30 ml szappant-vagy mosogatószert 4 liter vizzel. Adjunk hozzá 25 cl alkoholt, 50-70 %-ost (ha van), fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
TELJES ROVAR

rovarok de főleg levéltetvek ellen a a leveleken.
Mohák

(tető és fűmoha)
tegyünk 150 g durvára zúzott levelet  5 liter forrásban lévő vízbe. Szűrés 30 perc után. Hűtés után fújjuk a  növényekre, hígítás nélkül.
Csigariasztó hatása van.


Maceráció (hideg vizes kivonás, áztatás): Szobahőmérsékleten végzett szakaszos kivonási módszer. Több órai, napi állás, áztatás után különítik el a kivonatot a növényi résztől. A kivonó folyadék mennyisége rendszerint 5-10-szerese a drognak. A kivonó folyadék párolgása elkerülhető jól záró edény alkalmazásával. A nyálkatartalmú növényi részek esetében hideg vizes kivonatokat készítenek. 
(Erről a kifejezésről nem is hallottam, míg a szakirodalomban rá nem akadtam. mindeddig csak egyszerűen áztattam ezeket a leveket. Most már tudom, hogy macerálok:)
(legközelebb a gombák elleni és egyéb szerekkel folytatom.)